Húsz moneta

  

Az ökölbe szorított kézfej épp elfér a patika logóját ábrázoló műanyag tálca és a terminál mellett. A fiú kopog a pulton.

 

Legalább nyolc perce érkeztem a patikába, láttam, hogy nincs senki az üvegfal mögött. Várakoztam, köhintettem, Kérdőn néztem a biztonsági kamerába, majd tüzetesebben körbenéztem. Az ajtón nem csüngött „zárva” tábla és korán volt még az ebédidőhöz is.

Az egyik vitrin ajtaját azonban nyitva találtam. Bébitápszer van benne. Valaki bejött, hogy elvigyen egy kevés tápszert? Ismét a kamerára nézek. Most már nem mehetek ki, míg a patikus vissza nem jön. Ha nem ő hagyta nyitva a vitrin ajtaját, engem keresnek majd, mert a kamerán látják, hogy itt voltam. Kinyitom és becsukom a bejárati ajtót. Mit mondjak? Jó napot kívánok, itt van? Dolgozik? Dobrij deny, vi tut? Vi pracjujete? Ha ezt mondom, megsértődik, mert számonkértem. Kinézek az ablakon. Alacsony, fekete rövid hajú fiú közeledik. Még sohasem láttam.

– Nyihto nemá? – kérdezi.

– Nyi – válaszolom.

 

Ekkor kezd kopogni.

 

Kinyílik a raktár ajtaja, megjelenik a patikus. (...)

Az írás folytatása a KULTer.hu felületén ide kattintva olvasható. 

Ezt a novellát az Akadálymentesített Jelenlét online irodalmi műhely résztvevőjeként írtam.